Table Of ContentEnder in Exile – Ender
Copyright © Orson Scott Card
A szerző arcképe: Bob Henderson, Henderson Photography, Inc.
Fordította: Hargittai Krisztina
Copyright © Unio Mystica Kiadó
Borító- és könyvterv: Földi Hajnal
Kiadja az Unio Mystica Kiadó © Minden jog fenntartva
A könyv - a kiadó írásos jóváhagyása nélkül - sem egészben sem részleteiben nem sokszorosítható vagy
közölhető, semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a nyilvános
előadást vagy tanfolyamot, hangoskönyvet, bármilyen internetes közlést, fénymásolást, a rögzítést vagy az
információközlés bármely formáját.
www.uniomystica.hu
UNIO MYSTICA
k ö n y v k i a d ó
Unio Mystica Kiadó, Fót, 2016
Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató
ISBN 978-615-5546-14-3
BAYDON HILTONNAK,
JORDAN HILTONNAK
ÉS RICKY FENTONNAK
AJÁNLOM E KÖNYVET
Rómeó, Mercutio és Benvolio,
kedves útitársaim az élet kacskaringós útján,
továbbra is minden bizalmam és csodálatom
a tiétek.
Címzett: [email protected] , [email protected]
Feladó: hgraff%[email protected]
Tárgy: Amikor Andrew hazatér
Kedves John Paul és Theresa Wiggin!
Önök is tisztában vannak vele, hogy a Varsói Szerződés legújabb, a Nemzetközi Flotta
feletti uralom megszerzésére szolgáló kísérlete során nekünk itt, az Oktatási
Igazgatóságnál a gyermekek biztonsága volt a kizárólagos célunk, most pedig végre el
tudjuk kezdeni kidolgozni a gyermekek hazaszállításának menetét.
Biztosíthatjuk önöket, hogy Andrew a Flottától az amerikai kormány ellenőrzési
hatáskörébe való átszállítása során folyamatos felügyeletet és testőri védelmet fog élvezni.
Arról, hogy az átszállítása után milyen mértékben fogja továbbra is az NF ellátni a védelmét,
még folynak a tárgyalások.
Az Oktatási Igazgatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy Andrew-nak a
továbbiakban minél normálisabb gyermekkora lehessen. Ugyanakkor a véleményüket
kérem azzal kapcsolatban, hogy vajon itt tartsuk-e elszigetelve addig, amíg lezárulnak az
Oktatási Igazgatóságra irányuló felülvizsgálatok, melyek feltérképezik az intézmény
legutóbbi hadjárat során tanúsított tevékenységét. Igen valószínű, hogy olyan vallomások is
napvilágra kerülnek, amelyek Andrew-t és a tetteit ártalmasnak tüntetik fel, azzal a céllal,
hogy az ő személyén (és a többi gyermeken) keresztül támadják az Oktatási Igazgatóságot.
Itt, a Nemzetközi Flotta Parancsnokságán megóvhatjuk attól, hogy szembesüljön ezekkel, a
Földön ez a fajta lehetőségünk nem lenne meg, és az is valószínűbb lenne, hogy őt is
„beidéznék tanúskodni".
Hyrum Graff
Theresa Wiggin felült az ágyban, kezében Graff kinyomtatott levelével.
„Beidéznék tanúskodni.” Ez azt jelenti, hogy közszemlére tennék - de vajon a hős szerepébe bújtatva?
-
Valószínűbb, hogy szörnyetegnek állítanák be, hiszen már eddig is több szenátor felszólalt a gyermekek ez
irányú felhasználása ellen.
Ezzel minden bizonnyal kapna egy leckét az emberi faj megmentéséről - mondta a férje, John Paul.
-
Ez most tényleg nem megfelelő pillanat a viccelődésre!
-
Theresa, gondolkozz már egy kicsit! - mondta John Paul. - Én ugyanannyira szeretném, ha Ender
-
hazajönne, mint te.
Egyáltalán nem! - támadt neki Theresa. - Téged nem gyötör a hiánya a nap minden pillanatában.
-
Már amikor kimondta, érezte, hogy igazságtalan a férjével szemben. Eltakarta a szemét és megrázta a fejét.
John Paul becsületére legyen mondva, teljesen megértette a feleségét, és nem kezdett vele vitatkozni arról,
hogy mit érez vagy mit nem.
Theresa, soha nem kaphatod vissza azokat az éveket, amelyek már elszálltak. Ender már nem az a kisfiú,
-
akinek mi ismertük.
Akkor majd megismerjük azt a fiút, aki lett belőle. Itt, az otthonunkban.
-
Testőrökkel körbevéve.
-
Ez az a része, amivel nem értek egyet. Ugyan ki akarná bántani őt?
-
John Paul letette a könyvet, már nem tett úgy, mintha belefeledkezne
az olvasásba.
Theresa, de hiszen te vagy a legértelmesebb ember, akit ismerek.
-
Még csak egy gyerek!
-
Egy gyerek, aki háborút nyert egy hihetetlen túlerővel szemben.
-
Csak működésbe hozott egy fegyvert. Nem arról van szó, hogy hadműveleteket tervezett meg vagy
-
hajtott végre.
Ő juttatta azt a fegyvert hatótávolságon belülre.
-
A hangyoknak végük! Ender egy hős, nincs veszélyben.
-
Rendben, Theresa, hős. És hogyan fog iskolába járni? Melyik nyolcadik osztályos tanító áll készen arra,
-
hogy őt tanítsa? És milyen iskolabálra áll ő maga készen?
Időbe fog telni, de itt, a családjával...
-
Na igen, mert mi olyan melegszívű, kellemes emberek vagyunk, ez meg egy szerető fészek, amibe olyan
-
könnyen beilleszkedne.
Igenis szeretjük egymást!
-
Theresa, Graff ezredes csak arra próbál figyelmeztetni, hogy Ender nem csak a mi fiunk.
-
Hát nem is másé!
-
Te is tudod, hogy ki szeretné megölni a fiunkat.
-
Nem tudom.
-
Minden olyan kormány, amelyik azt gondolja, hogy az amerikai haderő veszélyt jelent a terveikre nézve.
-
De Ender nem a katonaságnál lesz, ő...
-
Az első héten még nem lesz az amerikai katonaságnál. Talán. Theresa, Ender tizenkét évesen megnyert
-
egy háborút. Miből gondolod, hogy a mi jóindulatú, demokratikus kormányunk nem fogja besorozni abban a
pillanatban, ahogy a Földre teszi a lábát? Vagy nem fogják védőőrizetbe venni? És akkor lehet, hogy
megengedik, hogy vele menjünk, de az is lehet, hogy nem.
Theresa arcán könnyek csorogtak végig.
Tehát azt mondod, hogy amikor elment, akkor örökre elveszítettük?
-
Azt mondom, hogy ha a gyermeked háborúba megy, akkor soha nem kapod vissza. Úgy nem, amilyen
-
volt, ugyanazt a fiút nem. Ha egyáltalán hazatér, akkor is más lesz. Úgyhogy hadd kérdezzem meg, azt akarod,
hogy Ender oda menjen, ahol a legnagyobb veszély leselkedik rá, vagy maradjon ott, ahol viszonylagos
biztonságban van?
Szerinted Graff azt a választ próbálja a szánkba adni, hogy tartsa ott Endert maga mellett az űrben?
-
Szerintem Graff törődik Enderrel, és azt akarja a tudomásunkra hozni - anélkül, hogy ezt valóban
-
szavakba öntené, mert minden levelét felhasználhatják ellene a bíróságon -, hogy Ender rettenetes veszélyben
forog. Alig tíz perccel Ender győzelme után az oroszok máris belekezdtek a Flotta feletti ellenőrzésért
folyó brutális játszmájukba. A katonáik több ezer flottatisztet megöltek, mire az NF megadásra tudta
kényszeríteni őket. Szerinted mit csináltak volna, ha ők győznek? Hazahozzák Endert és ünnepséget
rendeznek a tiszteletére?
Theresa is tudta mindezt. Legalábbis ösztönösen tudta, már abban a pillanatban, ahogy elolvasta Graff
levelét. Nem is... már azelőtt tisztában volt vele, émelygő rettegéssel tudta, amint meghallotta, hogy vége a
Hangy Háborúnak. Tudta, hogy Ender nem jön haza.
Érezte John Paul kezét a vállán. Lerázta magáról, de a kéz visszatért. John Paul a karját simogatta,
miközben ő háttal feküdt neki, és zokogott, mert tudta, hogy ezt a vitát elveszítette. Siratta, hogy még ő maga
sem áll a saját oldalán ebben a vitában.
Tudtuk, amikor megszületett, hogy nem tartozik hozzánk.
-
De igenis hozzánk tartozik!
-
Ha hazajön, az élete azé a kormányé, amelyiknek van ereje megvédeni és használni őt - vagy amelyik
-
képes megölni. Ő a legfontosabb eszköz, amelyik megmaradt a háborúból. A leghatalmasabb fegyver. Mindig
is ez lesz - ráadásul olyan híres, hogy valószínűleg amúgy sem lehetne soha normális gyerekkora. És vajon mi
tudnánk neki segíteni bármiben, Theresa? Értjük egyáltalán, hogy milyen volt az élete az elmúlt hét évben?
Milyen szülei lehetnénk annak a fiúnak - annak a férfinek -, aki lett belőle?
Csodás szülei lennénk - felelte Theresa.
-
Ez abból is látszik, hogy milyen tökéletes szülei vagyunk azoknak a gyermekeinknek, akik itthon vannak
-
velünk.
Theresa a hátára fordult.
Igen, szegény Peter! Biztosan szenved a gondolattól, hogy Ender esetleg hazajön.
-
Ez biztosan meghiúsítaná a terveit.
-
Ebben nem vagyok biztos - mélázott Theresa. - Lefogadom, hogy Peter már most azon töpreng, hogyan
-
tudna hasznot húzni Ender hazatéréséből.
- Egészen addig, amíg rá nem jön, hogy Ender túl okos ahhoz, hogy ki lehessen használni.
Ugyan mennyire ért Ender a politikához? Végig a hadseregben volt.
-
John Paul felkuncogott.
Jó, igen, természetesen a katonaság is pont annyira politikai jellegű, mint a kormány.
-
Nem, igazad van - mondta John Paul. - Ender ott védelem alatt állt. Ugyan azok védelme alatt, akik
-
használni akarták, de mégsem neki magának kellett a bürokratikus harcokat megharcolni. Ha ilyen
manőverezésekre kerülne sor, valószínűleg teljesen elveszett lenne.
Akkor tehát Peter tényleg kihasználhatná?
-
Engem nem ez aggaszt, inkább az, hogy mit tesz majd Peter, amikor rájön, hogy mégsem tudja használni
-
Endert.
Theresa felült, és szembefordult a férjével.
Nem gondolhatod, hogy Peter valaha is kezet emelne Enderre!
-
Peter sohasem saját maga teszi meg azt, ami nehéz vagy veszélyes lehet. Te is tudod, hogyan használta
-
erre mindig is Valentine-t.
De csak azért, mert Valentine engedte kihasználni magát.
-
Pontosan erre utaltam - mondta John Paul.
-
Endert nem fenyegeti veszély a saját családjában.
-
Theresa, el kell döntenünk, hogy mi a legjobb Ender számára, hogy mi a legjobb Peter és Valentine
-
számára, és hogy mi a legjobb a világ jövője szempontjából!
Most, itt, az ágyon ülve, az éjszaka közepén mi ketten fogjuk eldönteni a világ sorsát?
-
Kedvesem, már akkor eldöntöttük a világ sorsát, amikor Ender megfogant.
-
És milyen jól éreztük magunkat közben - tette hozzá az asszony.
-
Jó lenne Endernek, ha hazajönne? Boldoggá tenné ez őt?
-
Tényleg azt hiszed, hogy elfelejtett bennünket? - kérdezte Theresa. - Valóban azt hiszed, hogy Endert
-
nem érdekli, hogy hazajöhet-e?
Maga a hazajövetel egy-két napig tart, de azután már az itt élésről van szó. Arról a veszélyről, amely az
-
idegen hatalmak részéről fenyegetné, arról a természetellenességről, amit az iskolai élet jelentene számára,
arról, hogy a privát szféráját folyamatosan áthágnák, nem is szólva Peter olthatatlan ambícióiról és
irigységéről. Újra megkérdezem tehát, boldogabb lenne Ender élete itt, mint ha...
Mint ha az űrben marad? És az vajon milyen élet lenne számára?
-
Az NF kötelezettséget vállalt a teljes semlegességre bármilyen földi történést illetően. Ha Ender náluk
-
marad, akkor az egész világ, minden kormány tudni fogja, hogy jobban teszik, ha nem húznak velük ujjat.
Tehát azzal, hogy Ender nem jön haza, tovább folytatja a Föld megmentését - mondta Theresa. - Micsoda
-
hasznos élete lesz!
A lényeg az, hogy senki nem fogja tudni használni őt.
-
Theresa elővette a legmézesmázosabb hangját.
Tehát úgy véled, azt kellene válaszolnunk Graffnak, hogy nem akarjuk, hogy Ender hazajöjjön?
-
Semmi ilyesmit nem tehetünk - szögezte le John Paul. - Visszaírunk, hogy alig várjuk, hogy láthassuk a
-
fiunkat, és hogy nem hisszük, hogy szüksége lesz testőrökre.
Theresának beletelt egy pillanatba, míg megértette, miért pont az ellenkezőjét mondja a férje annak,
amilyen állásponton eddig volt.
Minden levél, amit Graffnak küldünk - mondta lassan ugyanúgy nyilvános lesz, ahogyan az övé is az
-
volt. És pontosan annyira semmitmondónak is kell lennie. Nem teszünk semmit, és hagyjuk, hogy a dolgok
menjenek a saját útjukon.
Nem, kedvesem - felelte John Paul. - Véletlenül épp a mi házunkban, a mi fedelünk alatt él a két
-
legbefolyásosabb közvélemény-formáló személyiség.
De John Paul, mi hivatalosan nem tudjuk, hogy a gyermekeink a hálózatokon garázdálkodnak, és
-
befolyásolják az események alakulását Peter kapcsolatrendszere és Valentine zseniálisan kiforgatott
demagógiai tehetsége révén.
Ők pedig nem tudják, hogy nekünk is van sütnivalónk - mondta John Paul. - Úgy tűnik, azt hiszik, hogy
-
tündérek rejtették őket a bölcsőjükbe, nem pedig tőlünk örökölték a génjeiket. A tudatlan közvélemény kéznél
lévő mintapéldányainak tekintenek bennünket. Akkor hát, hadd kapjanak rajtunk keresztül olyan
véleményeket, amelyek arra ösztönzik őket, hogy azt tegyék, ami az öccsüknek a legjobb!
Ami a legjobb... - visszhangozta Theresa. - De hát nem tudjunk, mi a legjobb neki.
-
Nem - értett egyet John Paul -, csak azt tudjuk, hogy mi tűnik a legjobbnak. De egy dolog biztos: sokkal
-
többet tudunk arról, hogy mi jó Endernek, mint bármelyik gyerekünk.
Valentine-nak harag dúlt a szívében, amikor hazaért az iskolából. Ostoba tanárok! Néha megőrjítette, hogy
ha feltett egy kérdést, akkor a tanár azt olyan szájbarágósan magyarázta el neki, mintha a kérdés azt mutatná,
hogy Valentine hibája, hogy nem érti az anyagot, nem pedig az övé. De Valentine nyugodtan ült és hallgatta a
magyarázatot, miközben az asztalokon lévő holografikus kivetítőkön megjelent az egyenlet. Azután egy kört
rajzolt a levegőbe a probléma azon része köré, amelyet a tanár nem megfelelően közelített meg - ez volt az oka
annak, hogy a válasz nem volt helyes. Ez a kör nem látszott minden kivetítőn, csak a tanárén volt látható -, aki
ezután megrajzolta (most már a többiek számára is láthatóan) a saját körét ugyanazon szám köré, és így
folytatta:
Amit nem vettél észre, Valentine, az az, hogy itt van még ez az elem is. Ha ezt figyelmen kívül hagyod,
-
nem kapod meg a helyes választ.
Ezzel nyilvánvalóan az egóját akarta védeni, de ez természetesen csak Valentine számára volt egyértelmű.
A többi diák számára, akik amúgy is alig értették az anyagot (főleg mivel egy hozzá nem értő, alkalmatlan
tanár magyarázta el nekik), Val volt az, aki nem vette észre a körrel jelölt számot - holott valójában ő volt az,
aki az egyenletnek pontosan erre az elemére vonatkozó kérdést eredetileg feltette. A tanár azután Valra
villantott egy lenéző mosolyt, ami egyértelműen azt jelentette, hogy: „Te engem nem fogsz legyőzni, és
megszégyeníteni az osztály előtt.” De Valentine-nak nem is ez volt a célja. Őt nem a tanár érdekelte, hanem
az, hogy az anyagot elég jól megtanítsák ahhoz, hogy ha az egyik osztálytársából mérnök válna, ne dőljön
össze a híd, amit tervez. Ez volt a különbség közte és a világban szaladgáló idióták között. Utóbbiak próbáltak
okosnak tűnni és megtartani a társadalmi megbecsültségüket, míg Valentine-t nem érdekelte a társadalmi
rang, csak a helyes válaszok. Meg akarta tudni az igazságot - ha azt meg lehetett tudni.
Nem felelt a tanárnak, az osztálytársainak sem mondott semmit, és tudta, hogy otthon sem kapna megértést.
Peter csak kigúnyolná, amiért annyira érdekli az iskola, hogy engedte, hogy az a bohóc, aki tanárnak képzeli
magát, felidegesítse. Az apja egyszerűen ránézne a példára, megmondaná a helyes választ, azután
visszatemetkezne a munkájába, és észre sem venné, hogy Val nem segítséget, hanem együttérzést szeretett
volna kapni tőle. És az anyja? Ő berohanna az iskolába, hogy tegyen valamit, hogy a tanár körmére nézzen.
Meg sem hallaná, ha Val elmagyarázná, hogy nem a tanárt akarja megszégyeníttetni, csak azt szeretné, ha
valaki azt mondaná: „Hát nem ironikus, hogy ebben a kifejezetten okos diákok számára létrehozott, speciális
iskolában olyan tanár tanít, aki a saját tantárgyával sincs tisztában?” Amire ő, Val így felelne: „De bizony
az!”, és ettől aztán jobban érezné magát. Olyan lenne, mintha valaki kiállna mellette. Mintha valaki
megértené, és nem lenne egyedül.
Olyan kevés szükségletem van, és azok is olyan egyszerűek, gondolta Valentine. Étel. Ruha. Egy
kényelmes ágy. És hogy ne idióták vegyenek körbe.
De persze egy idióták nélküli világ elég magányos lenne. Még az sem biztos, hogy ő maga tagja lehetne egy
ilyen világnak. Hiszen ő is követett már el hibákat. Például, amikor hagyta, hogy Peter Démoszthenészt
csináljon belőle. Peter még mindig azt gondolta, hogy meg kell mondania neki, hogy mit írjon
Démoszthenészként - mintha az évek során Valentine nem azonosult volna már teljesen ezzel a
személyiséggel. Már álmában is meg tudta volna írni Démoszthenész esszéit.
Ha pedig segítségre volt szüksége, elég volt egyszerűen meghallgatnia az apja eszmefuttatásait a
világpolitikai eseményekről - mivel úgy tűnt, ő előszeretettel visszhangozza Démoszthenész hazafias, egyben
háborúra uszító, demagóg vélekedéseit annak ellenére, hogy állítólag soha nem olvasta az írásait. Ha
megtudná, hogy az ő drága kicsi lánya írja azokat az esszéket, teljesen padlót fogna.
Valentine beviharzott a házba, egyenesen a számítógépe elé telepedett, átfutotta a híreket, és nekiállt
megírni az esszét, amit tudta, hogy Peter kiadna neki: egy vádiratot arról, hogy az NF-nek nem kellett volna
beszüntetnie az ellenségeskedést a Varsói Szövetséggel szemben anélkül, hogy először Oroszország
atomfegyvereinek átadását ne követelte volna, mert illene, hogy egy nyíltan agresszív háború megvívásának
valamilyen ára legyen. Vagyis leírta a Démoszthenésztől, az anti-avatárjától megszokott fordulatokat.
Vagy Démoszthenészként én vagyok Peter valódi avatárja? Vajon egy virtuális személlyé váltam?
Csipogás. Egy mail érkezett. Bármi jobb, mint amit éppen fogalmaznia kell.
A levél az anyjától jött. Graff ezredes mailjét továbbította neki, amelyben arról írt, hogy Endernek testőre
lesz, ha hazatér.
„Gondoltam, téged is érdekel - írta neki Anya. - Hát nem IZGALMAS, hogy Andrew ILYEN HAMAR
hazatér?”
Hagyd abba a kiabálást, Anya! Miért használod a nagybetűket a hangsúlyozáshoz? Ez annyira iskolás
dolog. Többször mondta már Peternek, hogy Anya olyan, mint egy pompomlány.
Anya levélkéje ugyanígy folytatódott: „SEMENNYI időbe nem telik Ender szobáját rendbe hozni, és úgy
tűnik, EGY PILLANATIG SEM érdemes halogatni, de mit gondol, vajon Peter nem akarná MEGOSZTANI a
szobáját a kisöccsével, hogy KÖZELEBB KERÜLJENEK EGYMÁSHOZ? És mit gondol, Ender mit
szeretne enni az ELSŐ otthoni vacsoráján?”
Ételt, Anya. Bármi legyen is az, elég KÜLÖNLEGESNEK kell lennie ahhoz, hogy Ender érezze, mennyire
